A legrosszabb csajozós dumák, amiket jobb lenne elfelejteni

2023. június 30.

legrosszabb csajozós dumák

Hiszel a szerelemben első látásra?

Akkor tudod, hogy milyen fontos az első mondat az ismerkedésnél, mert azzal bizony könnyen le lehet rombolni az illúziókat! Megvan a szemkontaktus, izzik a levegő, és amikor odalép hozzád a férfi valami béna csajozós szöveggel, rögtön lehervad a mosoly az arcodról. Ismerős? Minden nőnek van a tarsolyában nem egy, nem kettő a legrosszabb csajozós dumák közül, amelyekkel próbálkoztak már nála (sikertelenül). Ezek közül szedtük össze a legrémesebbeket, elrettentésül.

A legrosszabb csajozós szövegek rögtön szexszel nyitnak

legrosszabb csajozós szövegek

Persze ízlés dolga, és lehet, hogy te is épp csak egy egyéjszakás kalandot keresel, amivel nincs is semmi baj, hacsak nem bánod meg utólag. De ha valaki már az első megjegyzésével rögtön az ágyába akar csalni, az azért többnyire kicsit húzós, akárcsak az online ismerkedés során a semmiből érkező dick pick, azaz a lelombozó péniszfotó. Béna csajozós szövegekkel persze Dunát lehetne rekeszteni, de azért adunk egy kis ízelítőt, hátha vannak még köztük ismeretlen aranyköpések a számodra.

  • “Tudok egy remek módszert, hogy elégessük a piában lévő kalóriákat!”
  • “Ne légy önző! Te egész életedben használhatod ezt a testet, én meg csak egy éjszakára akarom.”
  • “Környezetbarát csaj vagy? A zsebemben lévő óvszernek holnap lejár a szavatossága. Segítesz, hogy ne kelljen csak úgy kidobnom?”

Gáz csajozós dumák, amikkel csak részegek próbálkoznak

Néhány kísérlet borzasztóan izzadságszagú és bunkó is egyben, így józanul, belátóképessége teljében (reméljük) senki sem próbálkozna ilyesmikkel:

  • “Elvesztettem a kulcsomat, megnézhetem a nadrágodban?”
  • “Remekül nézel ki! Tudom mi mutatna rajtad még jobban? Hát én!”
  • “Segítenél? Pisilnem kell, de az orvos szerint nem emelhetek nehezet.”

Vajon ki tudna ellenállni egy ilyen frappáns nyitánynak? Szerintünk bárki!

béna csajozós szövegek

A legrosszabb csajozós dumák, amiknek már lejárt a szavatossága

Bár azzal talán már senki sem indít, hogy“kő kóla?”, néhány béna csajozós duma kitörölhetetlennek tűnik a kevésbé ötletes pasik repertoárjából.

  • “Szia cica, van gazdád?”
  • “Honnan jöttél, a mennyországból?”
  • “Hello, elhagytam a számomat, elkérhetném a tiédet?”
vicces csajozós szövegek

Ezek a klisés mondatok nem árulkodnak túl nagy kreativitásról, és azt mutatják, hogy a férfi nem feccöl túl sok energiát az ismerkedésbe.

Vicces csajozós szövegek

gáz csajozós dumák

Sokan csak azért dobnak be felszedős dumákat, hogy enyhítsék a feszültséget, megtörjék a jeget, vagy egyszerűen csak megmutassák, hogy nem veszik magukat túl komolyan.

  • “Hiszel a szerelemben első látásra, vagy sétáljak el még egyszer előtted?”
  • “Magányosnak tűnik a kezed, megfoghatom?”
  • “Itt is vagyok, mi a másik két kívánságod?”

Vajon tényleg ezek a legrosszabb csajozós dumák a földkerekségen, vagy van, amelyik esetleg beválik, ha egyébként tetszik a másik? Talány, de az biztos, hog némi eredetiséggel, személyre szóló bókokkal, kedvességgel, figyelmességgel nagyobb sikert lehet aratni a lányoknál, mint az unalmas, sablonos béna csajozós dumákkal.

Ajánló