A korrektor egy igazán sokoldalú sminktermék, amelyből manapság már széles kínálat érhető el. Létezik folyékony, krémes és púder állagú változat, illetve ceruza formátum is, amelyek mindegyikének megvannak a maga előnyei és hátrányai.
A folyékony állagú korrektoroknak például alacsony a fedőképessége, de egyszerű és kényelmes a felvitelük, ráadásul minden bőrtípusra alkalmasak. A krémes korrektoroknak ezzel szemben jobb fedőképességük, mivel kevesebb pigmentet tartalmaznak, ám inkább csak száraz, érzékeny, normál vagy problémás bőr esetén ajánlottak.
Ami pedig a púder állagú korrektorokat illeti, a szilárd állaguknak köszönhetően ezek rendelkeznek a legmagasabb fedőképességgel, de mivel könnyen lerakódhatnak a bőrön vagy a ráncokban, így egyáltalán nem alkalmasak száraz vagy érett bőr esetén.
Az alkalmazásukról bővebben
A DOUGLAS-nél is elérhető korrektorok felvitelét illetően az egyik legfontosabb alapszabály, hogy mindig egy árnyalattal világosabb tónust válassz, mint a saját bőrszíned! Ellenkező esetben ugyanis nem elfeded majd az apróbb bőrhibákat, hanem inkább kihangsúlyozod.
Hogy a sminkelési folyamat mely lépéseként viszed fel, az csakis rajtad múlik. De ha ránk hallgatsz, akkor nem ragaszkodsz a hidratáló krém, korrektor, alapozó sorrendhez, mivel így szinte biztos, hogy az alapozó eldolgozása közben lekopik majd a korrektor. Kezdj tehát az alapozó felvitelével, és csak azután térj rá a kisebb bőrhibák elfedésére!
Ehhez a ponthoz kapcsolódóan még annyit említenénk meg, hogy a szemek környékén több helyre is begyűlhet a korrektor, ami lássuk be, nem túl szép látvány. Hogy ezt elkerüld, célszerű felmelegítened a kezedben a terméket, hogy a hőmérséklete megegyezzen a testedével. Amennyiben ezt nem tudod kivitelezni, akkor itasd fel alaposan a faggyút a problémás területekről!
Tedd ragyogóvá a szemeidet!
Ha nem félkör alakban viszed fel a korrektort a szemeid alá, mielőtt alaposabban is eldolgoznád, hanem háromszög formában – az alsó szemhéj a háromszög alapja, az arccsont pedig a csúcsa –, akkor azzal sokkal ragyogóbbá varázsolhatod a szemeidet.
Rétegezd a korrektort!
Bizonyos bőrhibák esetében nem lesz elég egyetlen korrektor, hanem több különböző árnyalatú változatra van szükség. Ha például a szem alatti sötét karikákat szeretnéd elfedni, akkor egy leheletnyi lazac vagy barack árnyalatú készítmény könnyedén orvosolja a problémát, míg a Benefit Cosmetics Boiling Cakeless Concealer sárgásabb tónusai segítenek a bőrtónus egyenletesebbé tételében.
Hangsúlyozd ki a szemöldököd és az ajkaid!
Amennyiben jártas vagy a sminkelés terén, akkor biztosan tisztában vagy azzal, hogy a legszebb végeredmény a szemöldökcsont és az ajkak kiemelésével érhető el. Erre a célra pedig tökéletesen megfelel a korrektor is, nem szükséges külön highlightert beszerezned.
Reméljük, hogy ezekkel a tippekkel sikerül majd új szintre emelned a sminkedet.