Ahogy a világban szinte minden, úgy a logisztikai és raktározás területe is jelentős átalakuláson megy keresztül a technológiai innovációkkal kéz a kézben járva. Az automatizáció, a digitalizáció, a mesterséges intelligencia, a fenntarthatóság iránti törekvések egyaránt egy új korszak hajnalán hozták el – és már-már lehet látni felkelni a napot is. Igaz, mind a munkaadóknak, mint a munkavállalóknak fel kell készülniük a 21. század kihívásaira, ha nem szeretnének hoppon maradni.
A logisztikai iparág átalakulása munkáltatói és munkavállalói oldalról
Habár a gépek és robotok sok-sok munkafolyamatot szépen-lassan átvesznek az embertől, ez nem jelenti azt, hogy ne lenne majd szükség a hús-vér munkaerőre, sőt, beszerzésre, ügyintézésre, raktári feladatok ellátására ugyanúgy kell majd a humán erőforrás jó eséllyel – legalábbis belátható ideig így van ez.
Ha megnézzük az elérhető logisztikai, raktározási munkaköröket, akkor is láthatjuk, hogy egyáltalán nincs hiány munkahelyekből – az olyan városokban pedig, mint Kecskemét, a térség kedvező földrajzi és gazdasági helyzete miatt számos hazai és nemzetközi cég telepszik le, vagyis munkahelyeket hoz létre a régióban. A digitalizációnak és internetnek köszönhetően pedig gyorsan és hatékonyan jelentkezhetünk is munkára, például a https://kecskemetallas.hu/allasok/raktarozas-logisztika linkre kattintva a Kecskemetallas.hu helyi álláskereső felületén.
Milyen új készségekre lesz szükség az elhelyezkedéshez és sikeres munkába álláshoz?
Az átalakulás nemcsak a munkahelyek számát, hanem a szükséges készségeket is megváltoztatja. A munkáltatók folyamatosan keresnek olyan munkavállalókat, akik képesek alkalmazkodni a változásokhoz, és rendelkeznek az új technológiák használatához szükséges készségekkel. A hagyományos fizikai munkavégzés mellett ugyanis a technológiai fejlődés és a digitalizáció nagy hangsúlyt fektet már a különböző szoftverek használatára, adatkezelési készségekre egyaránt.
A munkavállalóknak már nemcsak a termékek kezelésében, hanem az adatok pontos nyomon követésében és a rendszerek használatában is jártasnak kell lenniük. A mesterséges intelligencia és a robotika szintén új kihívásokat jelent, hiszen a modern eszközök mellett dolgozni hatékonyságot és technikai tudást igényel.
A modernizáció tehát jelentősen átalakítja a logisztikai és raktározási szektort egyaránt. Az az iparág ugyanakkor még mindig sok lehetőséget kínál azoknak, akik képesek alkalmazkodni a technológiai újításokhoz – sőt, akár még többet is. Az álláskeresőknek érdemes ezekhez a trendekhez igazodni, hiszen a 21. századi logisztikai munkakörök nagyban különböznek a korábbiaktól.
A logisztikai szektor és a raktározás új trendjei a 21. században
A logisztikai iparág fejlődését számos új trend formálja, többek között az úgynevezett okosraktárak megjelenése, amelyek képesek a termékek automatikus nyomon követésére és kezelési folyamatainak optimalizálására. A fenntarthatóság szintén kulcsszerepet játszik, mivel egyre több vállalat törekszik zöld megoldásokra a szállítmányozásban és a raktározásban. Az e-kereskedelem növekedésével a raktárak felgyorsítják a kiszállítási folyamatokat, miközben a fogyasztói elvárások is emelkednek a gyorsaság és pontosság terén.