Zsa Zsa Gabor az elsők között vált pusztán azzal híressé, hogy híres volt. Hollywood egyik legizgalmasabb figuráját ismerhettük benne, igaz, nem színészi teljesítményének, sokkal inkább számos férjének és különleges stílusának köszönhetően. Egy hamisítatlan díva volt, aki imádta a fényűzést és a férfiakat, méghozzá ebben a sorrendben. Lássuk, ki is volt valójában Gábor Zsazsa, a magyar származású stílusikon.
Gábor Zsazsa fiatalon: korán megmutatkozott szépsége
Zsa Zsa Gabor, valódi nevén Gábor Sári 1917-ben született Budapesten, egy katona és egy háziasszony lányaként, három lánytestvér közül másodikként, akik közül mindenki előadóművész lett, köztük a népszerű televíziós színésznővel, Eva Gaborral. Zsazsa már kislányként eldöntötte, hogy úgy akar élni, mint egy hercegnő, akit mindenki csodál a szépségéért és a gazdagságáért. Ennek szellemében részt is vett az 1936-os Miss Hungary szépségversenyen, amelyet ugyan megnyert, de kiskorúsága miatt végül kizárták.
Ekkor már hollywoodi életről álmodozott, amelyhez a lehetőséget első férje, a török diplomata, Burhan Belge biztosította, akihez 1937-ben ment feleségül. A diplomata útlevelének köszönhetően 1941-ben az európai háború üldöztetései elől az Egyesült Államokba menekülhetett, ahol elvált a férfitől. Ezután következett az egyik leglátványosabb fogása Conrad Hilton szállodatulajdonos személyében, akihez 1942-ben ment feleségül.

Gábor Zsazsa házastársai és első sikerei
Zsazsa már korán tudta, hogyan használja a vonzerejét a karrierje érdekében, hiszen mágneses hatással bírt a férfiakra: diplomaták, színészek és üzletemberek estek térdre előtte. Kilenc férje volt, akik dúsgazdaggá tették. Második férje, Hilton nemcsak nagy vagyonnal rendelkezett, de meg is nyitotta számára az ajtót az amerikai felső tízezer felé. Miután 1947-ben megszületett egyetlen gyermeke, Francesca Hilton, az 1950-es évek elején végre elérkezettnek látta az időt, hogy végre hírnévre tegyen szert. Ekkor már George Sanders volt a férje, az Oscar-díjas brit színész, aki a későbbiekben Zsazsa nővérét, Magdát is feleségül vette.
Először 1951-ben figyeltek fel rá, amikor meghívták a „Bachelor’s Haven” című amerikai talkshow-ba, ahol a műsorvezető megjegyzést tett pazar gyémántékszereire, amire ő jellegzetes magyar akcentusával csak annyit válaszolt: „Oh Darrrrlink, ezek csak a munkahelyi gyémántjaim”. A közönség el volt ragadtatva Zsazsa humorától, a hollywoodi ügynökök pedig gyorsan felfigyeltek rá, és elhalmozták szerepajánlatokkal.
Több mint 50 filmben szerepelt, a leghíresebb talán az 1952-es Moulin Rouge volt. Egy újságíró egyszer azt írta róla, hogy a legjobb színészi alakítására egy tárgyalóteremben került sor, amikor 1954-ben elvált harmadik férjétől. Ekkor feketében és fátyolban jelent meg a válóperes bíró előtt, majd könnyekben tört ki. A hatás nem is maradt el, mert Zsazsa ezután a válás után is megint kicsit gazdagabb lett.

Zsa Zsa Gábor legjobb mondásai és híres válásai
Mi volt Zsazsa legnagyobb titka? Az, hogy önmagát adta. Rendkívül nyíltan beszélt arról is, hogy hogyan lehet gazdag férjet fogni. Életbölcsességeit és tippjeit megosztotta interjúiban, 1970-ben pedig, mikor már ötödszörre ment férjhez, kiadta a „Hogyan fogjunk férfit, hogyan tartsunk meg egy férfit, hogyan szabaduljunk meg egy férfitől” című könyvét is a témában. Szellemes mondásai közül az egyik legismertebb: „Soha nem gyűlöltem annyira egy férfit, hogy visszaadjam neki a gyémántjait.”
„A nő legjobb barátja egy jó válóperes ügyvéd” – mondta egyszer, és úgy tűnik, hogy nagyon is jók voltak az ügyvédei. „Nagyon jó vagyok a háztartásban. Ha elhagyom a férjemet, megtartom a házát.” Ez így is történt a negyediktől a hetedik férjig bezárólag: Herbert Hutner iparmágnással, Joshua S. Cosden texasi olajörökössel, Jack Ryan Barbie-baba feltalálóval és Michael O’Hara ügyvéddel.

Becslések szerint vagyona az évtizedek során több mint 320 millió dollárra duzzadt, amelynek nagy része ékszerekből és ingatlanokból állt. 2008-ban viszont ennek jelentős részét elvesztette, így a leghosszabban kitartó, azaz a 9. férj, Frederic von Anhalt herceg már némileg kevesebb örökségre számíthatott Zsazsa Gábor 2016-os halála után, aki pár hónap híján csaknem 100 évig élt.